Tükörképe ellenállhatatlan erővel húzta befelé. A következő pillanatban már kint volt a palota előtti parkban. erős félelem és szorongás vett erőt rajta. Kicsit furcsa volt, hogy most érez, és úgy, ahogy a szerepe szerint kéne. Pedig hol volt ő már ettől?- villant be egy pillanatra. Át kéne jutni valahogy a park túloldalára, Nyilvánvaló, hogy többen figyelik minden lépését. Hirtelen újra megjelent, akit az előbb tükörképnek hitt: ő maga volt, de már egy kicsit fiatalabban, bátorítólag vállán érezte kezét, a túlsó óriási park felé mutatott. Távolról látta azt a piros telefonfülkét, melynek padlója alá már oda kellett volna helyezni azt az esernyőt, benne az Intelligence Service kódjával, amit az az égetnivaló Makár Miki, távozáskor hirtelen magához vett. Ez a dög mindig produkálta magát soha nem bírt ellenállni a magamutogatásnak. Hova ette a fene? A kóddal nincs baj bármikor pillanatok alatt újra megszerzi, ha már csak ez kell. Egyszer csak jeges bénultság töltötte el: „Mit is kéne nekem visszaszereznem? Hol is vagyok?
Csak nem kerültem vissza az életembe?”
Menekülni kezdett, abban a pillanatban
két alakot látott kilépni két egymástól elég messze álló fa mögül. Egy vakítóan
fehér, oszlopos, kivilágított ablakú palota felé fordult, otthonosan
futott fel a lépcsőkön.
Úgy érezte ő itt már járt. Végigfutott
egymásba nyíló folyosókon és fölszakított egy ajtót. Egy óriási csillogó
teremben találta magát. Ott volt mindenki. Először mintha
mindannyian zavarban lettek volna, próbáltak félrefordulni, lehajtották a
fejüket, úgy tenni mintha nem ismernék valahogy számára is úgy tűnt,
hogy ezeket a halálfej szerű koponyákat, Clémenceau ét párizsi és
londoni frankfurti Rotshcildokét, Wilsonét, Leninét, Hitlerét,
Sztálinét eddig csak az újságokból, vagy nagyon távolról, valami
felvonuláson látta.
Hirtelen felpattant az ajtó és belépett
a két alak a parkból. Mindenki egy emberként fordult és indult el feléje. Egy
kis fehér kéz egy tapétabejárón keresztül villámgyorsan berántotta egy sötét
szűk folyosóra. Egy fiatal szobalány volt, aki a kezét fogta, együtt szaladtak
míg végül egy hatalmas konyhába értek. Szakácsok, kukták mutatták az utat:
siessetek, gyorsan, arra! Egy kis konyhalány vitte el egy hátsó kertajtóig és
könnyezve mutatott egy távol világító metrólejáratra: el kell indulnod, végig
kell csinálni!
Az utolsó pillanatban ugrott be a
kocsiba. A szerelvény pillanatokon belül hihetetlen sebességre kapcsolt és ez a
gyorsaság teljesen valószerűtlenné vált, mintha egy helyben álltak
volna. Fölnézett. Első szerelme ült vele szemben, mellette egy
kisfiú. Mérhetetlen szomorúsággal néztek rá. Végig az üléseken, kopaszra
borotvált szürkeruhás emberek ültek némán. Elborzadva vette észre, hogy a
fogantyúk helyén véres kampók himbálóznak. A szomszéd kocsiból halálra kínzott
emberek nyögése sikolyok hallatszottak. Felismerte apja hangját: fiam, merre
vagy! Fel akarta tépni a két kocsit összekötő ajtót, de az nem engedett. Ekkor
nézett le, és felismerte magán az NKVD-és egyenruhát. Üvöltve tépte le
magáról, s a metró hirtelen megállt. Kirohant, távolabb felfedezett egy
aranyozott csigalépcsőt. Elindult fölfelé, frissen pörkölt kávé, vajas
sütemények vanília illata, csapta meg az orrát. Egy kisebb
márványozott helységen át egy kávéház déli fényben ragyogó nagytermébe
lépett ki, fölnézett, egy mosolygó pincér mutatott rá kint
várakozó édesanyjára. Ott állt 25 évesen virágos kendőjében. „Ugye mondtam,
hogy te már nagy fiú vagy, igazítsd meg az ingecskédet”!
Tündöklött a Vörös tér, teli
volt vasárnapi sétáló párokkal tisztekkel. Rikkancsok kiabáltak: Meghalt
Viktória királyné! A verőfényben aranylottak a kupolák, zúgtak a
harangok. Elmegyünk, kapsz pirogot- szólt az édesanyja. Az
egyik sátornál megállt, megbámulta a fajátékokat cukorkákat. Egyszer csak rettenetes
szúrást érzett a mellkasában. Körülnézett, a tér csaknem teljesen üres volt.
Sötét lett, óriási szél kerekedett. A székesegyház oldalában egy feketeruhás
koldusasszony ült. Odarohant, hogy megkérdezze, nem látott e az előbb itt
egy menyecskét egy kisfiúval. Az öregasszony felnézett rá. Nem ismersz
meg, Kolja fiam? Igaz, hogy legalább húsz éve nem jártál mifelénk
-Mása néni! Nem látta itt az
édesanyámat?
Az édesanyád fiam, meghalt milliókkal együtt 5 éve a nagy éhínség idején. Apád utánad ment Moszkvába, hogy segíts rajtuk, ha már így felvitte az Isten a dolgodat.
Az édesanyád fiam, meghalt milliókkal együtt 5 éve a nagy éhínség idején. Apád utánad ment Moszkvába, hogy segíts rajtuk, ha már így felvitte az Isten a dolgodat.
Fentről repülők morgása hallatszott, de
már ezt is elnyomta az orkánná váló szél, teljes erőből kiabálni kellett
Hol van? - Nem tudom, fiam.
Azt mondják, minden hivatalnál érdeklődött utánad! Aztán hirtelen nyoma
veszett. A kolhozirodán azt mondták megmérgezte magát, de én ezt nem tudom
elhinni!
Ekkor egy, az egész égboltot betöltő
villanás történt, minden eltűnt.
Felébredt, gyorsan feltápászkodott, ideje
volt mert hirtelen Albertet, a királyt látta maga előtt. Két éve koronázták II.
Györgyként. Vele volt Erzsébet a kislánya. Megsimogatta a fejét: na indulj
Bessykém, franciaórád van. Majd utána beszélünk. Mikor az ajtó a
kislány után becsukódott feléje fordult:
Na mi van Komor Nyikorogovics
galambocskám? Vodkázgatunk, álmodgatunk? Milyen volt újra az
életben?
-Ezt nem szabadott volna. Nem kellett
volna hagyni, hogy ez megtörténjen.
Micsoda? az ukrán nagy éhinség?
-Jól tudja miről beszélek.
-Ja, a villanás? Az el lett
nézve. Majd később. Még dolgozunk rajta. Inkább azt mondja meg, hogy hova tűnt
az a bestia, Makár Miki a macska. Kerítse elő nekem a föld alól is.
- Az inkább a maga területe. Arra kérem
engedjen el. Mindennek eleget tettem. Mindennek vége.
- Na nem galambocskám, ez nem ilyen
egyszerű. Először is egyet jól jegyezzen meg: soha semminek nincs
vége.Egyébként, még az ügy, ha úgy gondolja a villanás érdekében közömbösíteni
kell ezt a barom Chamberlaint. Mutassa csak azt a fecnit, ami ott a földön
van. Úgy látom a szekrényből esett ki. Mi ez a macskakaparás? Olvassa!
-Ez tényleg az. Makár Miki írta.
„Elmentem. Maj gyüvök dógom van. Uraságod
elfelejtte a moszkvai bált? minderre nekem kel gondúni?
-Látja, egészen kiment a fejemből, hogy
nekem Moszkvában újra van egy kis dolgom. Na, nem az Állami Cirkuszban, hanem a
jövő évi nagyon nagy cirkusz ügyében. Na, mit szól egy hét Moszkvához most már
valós időben. Maguk emberek hittek ebben a hülyeségben. Csatlakozunk
ehhez a pimasz fekete macskához. Én már nehezen beszélem ezt az új orosz nyelvet.
Mit gondol, tudja, hogy mi
van az esernyőnyélben? Egyébként csak nem hiszi, hogy nem látom, hogy maguk mindig pusmognak? Na, mindegy, úgy is oda
szántam, egy hét múlva amúgy is újra itt leszünk. Itt a szokásost kell
meghagyni: vaddisznóvadászaton vagyok. Egyébként ez megáll, Moszkva tele van
disznókkal. Erről jut eszembe, mi van ezzel a teológiai
pasassal akiről a múltkoriban akart velem beszélni, ezzel az Eliottal?
Ez az az alak aki visszautasítja annak a szerencsétlen Orwelnek a könyvét, hogy
szerinte a disznóknak van igazuk, mert ők az okosabbak. Engem érdekel a
vegytiszta aljasság, várom őt. Ott majd elege lesz és melege, ahogy maga
idézgette azt a kárpátaljai szép magyar szerelmét. Sajnos, Orwell
úr túllépett egy határt, az én kísérleteimet illetőleg, meg kell csinálnom
majd vele azt. Majd
utána kitalálunk valami betegséget. De hát őt úgyis az a másik várja.
-Hát igen ezzel az Eliot úrral
kapcsolatosan, lenne egy kérésem. Nehéz ügy, mert a macskák amúgy is morognak,
meghallották, hogy most őket pécézte ki, valami könyvet ír róluk. De talán pont
ez segítené a dolgot. Ez a sznob pióca miután a felesége pénzéből és
személyiségéből felépítette magát, most a sógora segítségével bezáratta őt egy
elmegyógyintézetbe. Elmondhatatlan, hogy szenved Vivien. Meghal a vágytól, hogy
lássa a férjét, aki most bujkál előle, letagadja magát, kidobatta a
kiadóházából, ahogy majd azt az Orwellt is.
-Nyögje ki mit akar?
-Hát arról lenne szó, hogy megkérnénk a
macskákat- mert alapjában ők mind segítőkész lelkek- bárhogy is utalták őket
aljas és korlátolt emberek a sötétség erőihez…
-Na azért vigyázzon. Látja az az alak
is mennyire vonzódik hozzájuk.
-Hát nem tudott ellenállni nekik ő sem,
na szóval, hogy menjenek el küldöttségbe az író úrhoz és
beleegyezésük, a könyvben való szerepeltetésük fejében kérjék meg,
hogy ne csinálja ezt tovább ezzel a szerencsétlen asszonnyal.
-Hát azért ezt még magától se vártam,
maga tényleg menthetetlen. Most már csak az hiányzik, hogy attól a másiktól
kezdjen el idézgetni. Vésse az eszébe, hogy senkit semmiről nem lehet
meggyőzni. Ezt meg pláne. Nekem elhiheti.
-Próbáljuk meg. És gondoljon arra a két
szerencsétlenre Moszkvában néhány éve.
-Hagyja abba! ... Na jó, csak azért
mert, már nem bírom ezt hallgatni kitalálok majd valamit. De akkor ezt az
utolsó szolgálatot vállalnia kell.
Nos mivel a küldöttség ötlet biztos
kudarc, át kell tenni a székhelyünket Viktória korába, Albert herceg
kastélya mellett lévő kis palotába, így hívják a helyet: Az
ismeretlen birtok. Engem egyébként is fontos feladatok várnak ott.
Előbbre kellene hozni az első nagy
cirkuszt!
Maga viszont nagy dilemmába
került: el kell döntenie, hogy Albert herceg életében érkezünk vagy utána
néhány évvel, mert akkor megkérném magát arra, hogy játssza el a
komornyik szerepét akinek ezt a nimfomán Viktóriát ki kellett
elégíteni oly annyira, hogy magának aztán fiat is szült, titokban
össze is házasodtak. Mondjuk maga emberrablásnak álcázva megszökteti. Hoppá ez
egy jó ötlet, a cirkusz előrehozására! - képzelje ott élnek a Sohóban,
Viktória hasában most már a gárdakapitány porontyával épp Marx úrral
teázgat és odaszól magának: hoztál sört apuci? nézd ki van nálunk!
- Egy rémálom! Hát most
újra kezdődik az egész? Hogy is mondta az egyszeri halmozottan hátrányos, mikor
a börtönkönyvtáros el akarta olvastatni vele a Csendes Dont? Instállom, erre
engem nem ítéltek.
Halmozottan hátrányos? Ja
persze, maga velem volt 94-ben Budapesten. Én kedvelem halmozottan
hátrányosékat. Várom őket szeretettel mind egy szálig. Budapestet is szeretem,
kivéve a magyarokat (- mérhetetlen megvetéssel mondja:) bujdosó nép...
elszöktek a feladatuk elől.... Szerencsére. (kis szünet után).
Nekik végük lesz. Nem ment volna a hátrányosaim nélkül. A maguk
számolgatásai szerint a 33 utáni kétezer évben végül rájuk leszek a
legbüszkébb. Látja én is beleestem ebbe az évszámosdiba. Az én vándoraim... Maga jól tudja már, hogy az én igazi nevem is
ez. Néha kisebbségi érzéseim vannak már velük, mint egy öregedő apának. Látja a
Sátánnak is lehetnek érzései. Annak örülök, hogy ők most már megoldják a
harmadik nagy cirkuszt. Az első kettőt is azon a tájon indítottam, annak
a kettőnek a mocskát is végül a hülye magyarokra tudtam húzni.
-Jól tudja, hogy érzek
irántuk.
-Tudom, és azt is miért
lett ilyen fontos magának hirtelen ez a Vivien. Ő is jön, és
persze maga is, mert úgy döntöttem a maga szolgálata lejárt. Jönnek a
macskák is. Visszahívom Moszkvából Makár Mikit, vagy ahogy én ismertem
meg, Behemótot. Molotov úr pedig várhat még egy kicsit.
Nagy bált adunk Vivien tiszteletére,
ott lesznek azok is akiket maga annak a két szerencsétlen moszkvainak nevezett:
ha már tudni akarja a nevüket: Margarita és a Mester. Nem hittem volna, hogy
még egyszer ilyet csinálok. A macskák ez alkalommal előadják Eliot úr művét.
Viviennek nem szabad tudni, hogy mit tett ellene, csak annyit hogy ez az
előadás egy ajándék a férjétől. Ő is játszik majd, egy nagyon szép
dalt fog előadni. Látja én
szeretek szerepet, sőt szeretetet játszani. Már
a fejemben van a dallama az éjféllel, kedves órámmal kezdődik majd…
- "várd ki azt az éjszakát, úgysem
tarthat már sokáig, várd ki ezt az éjszakát, éjfél után ne félj!"
- Nem, az egy másik musicalből van egy
másik egybenyúló hosszú éjszakáról.
Az, ha mostantól számítjuk, három év
múlva kezdődik bár az ilyen számolgatásnak nincs sok értelme, mint már
említettem…
Hogy is mondta maga, mikor 1917 nyarán
otthagyva kedves szüleit és azt a szerencsétlen szerelmes magyar lányt, felszállt
a moszkvai hathúszasra?
-Nem emlékszem.
-Dehogyisnem emlékszik.
-...Hát igen. Kalandra fel...
(a király helyén hirtelen egy macska
magasodik)
Na, hívassa fel azokat a gézengúzokat.
Én fogom játszani Mr. Mefisztulészt, maga lehet a vén Szórakaténusz, de akár
Gus a színházi macska. Indulunk! De előbb nézze csak meg a mellső zsebét.
-Egy színházjegy! De... hát ez 2014
márciusi.
Igen. Arra gondoltam, hogy velem jöhet
Budapestre ha mégis meggondolja magát 2014 tavaszán. Nekem akkor ott sok
dolgom lesz. Ha már annyira odavan a lelkükkel küszködőkért ott a
megszerzett tapasztalatok alapján betaníthat majd egy különleges Macskák
előadást.
Mindannyian itt vagyunk? Hát akkor
indulás. Hogy is mondta, lobogó fehér ingben a szőke dús hajával? Kalandra fel.
kezdődjön a játék!
H. Miklós
(2013 októberi csoportok témájára írt szöveg)
(2013 októberi csoportok témájára írt szöveg)
