Macke: Nagy állatkert triptichon (1913)

fotó: Imi (analóg)

ÜVEG ÁG

Özvegyi fátyol

Szomorú november vár

Fekete madár

Asztalon csak ág

Apró tüskék repülnek

Vihar közeleg

Üvegén áttört

Arcod eltűnt képe

Fekete fehér

közös írás: Zsuzsa, Miklós, Tibi, Imre

fotó: Imi (analóg kép)

SZIESZTA

Volt egyszer egy lajhár, úgy hívták Tivadar     

Felnézett az égre közel már a zivatar                                   

Átfordul az oldalára                                                          

Megfontolja szegény pára

De mire lemászna, elment már a zivatar.                 

Volt egyszer egy leguán,

Állatok közt don huán,

Kúszott fűvel, fával,

Komodói lánnyal,

Elhagyta egy délután.

Bonjour, lemúr

Volt egyszer egy lajhár, szőrös volt a hasa,

Aludt egész reggel mint egy törökpasa,

Ráugrott a lemúr,

Legyen köztünk l’amour

Zsebébe nyúl pasa, nincs egy árva vasa

(közös írás: Zsuzsa, Miklós, Tibi, Imre)

Macke: Állatkert I. (1912)

Előre a múltba - izgalmas századelő

Emile Nolde: Őszi tenger (1910)

Kirchner: Részeges önarckép (1914)

Otto Mueller: Két testvér (1912)

Emile Nolde: Tájkép

Paintings 2014-2015 – Palackposta Műhely

The Old Blogsite

The Old Blogsite/a régebbi blogoldalunk:

http://palackpostamuhely.blogspot.hu/

Utolsó karnevál

                                                                 

       Utolsó karnevál

Tugyi Zsuzsanna

Dög meleg van, de épp ezt hallgatjuk

https://www.youtube.com/watch?v=9KpIV57PSeo

retrospective V.

Palackposta Magazine No.2 (ISSN 2062-3534)

Budapest Zoo, 2015

BULGAKOV ÉS ELIOT MACSKÁI

Tükörképe ellenállhatatlan erővel húzta befelé. A következő pillanatban már kint volt a palota előtti parkban.  erős félelem és szorongás vett erőt rajta. Kicsit  furcsa volt, hogy most érez, és úgy, ahogy a szerepe szerint kéne. Pedig hol volt ő már ettől?- villant be egy pillanatra.  Át kéne jutni valahogy a park túloldalára, Nyilvánvaló, hogy többen figyelik minden lépését. Hirtelen újra megjelent, akit az előbb tükörképnek hitt: ő maga volt, de már egy kicsit  fiatalabban, bátorítólag vállán érezte kezét, a túlsó óriási park felé mutatott. Távolról látta azt a piros telefonfülkét, melynek padlója alá már oda kellett volna helyezni azt az esernyőt, benne  az Intelligence Service kódjával, amit az az égetnivaló Makár Miki, távozáskor hirtelen magához vett. Ez a dög  mindig produkálta magát soha nem bírt ellenállni a magamutogatásnak. Hova ette a fene? A kóddal nincs baj bármikor pillanatok alatt újra megszerzi, ha már csak ez kell. Egyszer csak jeges bénultság töltötte el: „Mit is kéne nekem visszaszereznem? Hol is vagyok?

Csak nem kerültem vissza az életembe?”

Menekülni kezdett, abban a pillanatban két alakot látott kilépni két egymástól elég messze álló fa mögül. Egy vakítóan fehér, oszlopos, kivilágított ablakú   palota felé fordult,  otthonosan futott fel a lépcsőkön.

Úgy érezte ő itt már járt. Végigfutott egymásba nyíló folyosókon és fölszakított egy ajtót. Egy óriási csillogó teremben találta magát. Ott volt mindenki. Először mintha mindannyian zavarban lettek volna, próbáltak félrefordulni, lehajtották a fejüket, úgy tenni mintha nem ismernék valahogy számára is úgy tűnt, hogy ezeket a halálfej szerű koponyákat, Clémenceau ét  párizsi és londoni frankfurti  Rotshcildokét, Wilsonét, Leninét, Hitlerét, Sztálinét  eddig csak az újságokból, vagy nagyon távolról, valami felvonuláson látta.

Hirtelen felpattant az ajtó és belépett a két alak a parkból. Mindenki egy emberként fordult és indult el feléje. Egy kis fehér kéz egy tapétabejárón keresztül villámgyorsan berántotta egy sötét szűk folyosóra. Egy fiatal szobalány volt, aki a kezét fogta, együtt szaladtak míg végül egy hatalmas konyhába értek. Szakácsok, kukták mutatták az utat: siessetek, gyorsan, arra! Egy kis konyhalány vitte el egy hátsó kertajtóig és könnyezve mutatott egy távol világító metrólejáratra: el kell indulnod, végig kell csinálni!

Az utolsó pillanatban ugrott be a kocsiba. A szerelvény pillanatokon belül hihetetlen sebességre kapcsolt és ez a gyorsaság teljesen valószerűtlenné vált, mintha egy helyben álltak volna.  Fölnézett. Első szerelme ült vele szemben, mellette egy kisfiú. Mérhetetlen szomorúsággal néztek rá. Végig az üléseken, kopaszra borotvált szürkeruhás emberek ültek némán. Elborzadva vette észre, hogy a fogantyúk helyén véres kampók himbálóznak. A szomszéd kocsiból halálra kínzott emberek nyögése sikolyok hallatszottak. Felismerte apja hangját: fiam, merre vagy! Fel akarta tépni a két kocsit összekötő ajtót, de az nem engedett. Ekkor nézett le, és felismerte magán az NKVD-és  egyenruhát. Üvöltve tépte le magáról, s a metró hirtelen megállt. Kirohant, távolabb felfedezett egy aranyozott csigalépcsőt. Elindult fölfelé, frissen pörkölt kávé, vajas sütemények vanília illata, csapta meg az orrát.  Egy kisebb márványozott helységen át egy  kávéház déli fényben ragyogó  nagytermébe lépett ki, fölnézett, egy mosolygó pincér mutatott rá   kint várakozó édesanyjára. Ott állt 25 évesen virágos kendőjében. „Ugye mondtam, hogy te már nagy fiú vagy, igazítsd meg az ingecskédet”!

Tündöklött a Vörös tér, teli volt vasárnapi sétáló párokkal tisztekkel. Rikkancsok kiabáltak: Meghalt Viktória királyné! A verőfényben aranylottak a kupolák, zúgtak a harangok.   Elmegyünk, kapsz pirogot- szólt az édesanyja. Az egyik sátornál megállt, megbámulta a fajátékokat cukorkákat. Egyszer csak rettenetes szúrást érzett a mellkasában. Körülnézett, a tér csaknem teljesen üres volt. Sötét lett, óriási szél kerekedett. A székesegyház oldalában egy feketeruhás koldusasszony ült. Odarohant, hogy megkérdezze, nem látott e az előbb itt egy menyecskét egy kisfiúval. Az öregasszony felnézett rá. Nem ismersz meg, Kolja fiam? Igaz, hogy legalább húsz éve nem jártál mifelénk

-Mása néni! Nem látta itt az édesanyámat?
Az édesanyád fiam, meghalt milliókkal együtt 5 éve a nagy éhínség idején. Apád utánad ment Moszkvába, hogy segíts rajtuk, ha már így felvitte az Isten a dolgodat.

Fentről repülők morgása hallatszott, de már ezt is elnyomta az orkánná váló szél, teljes erőből kiabálni kellett

Hol van?  - Nem tudom, fiam. Azt mondják, minden hivatalnál érdeklődött utánad! Aztán hirtelen nyoma veszett. A kolhozirodán azt mondták megmérgezte magát, de én ezt nem tudom elhinni!

Ekkor egy, az egész égboltot betöltő villanás történt, minden eltűnt.

Felébredt, gyorsan feltápászkodott, ideje volt mert hirtelen Albertet, a királyt látta maga előtt. Két éve koronázták II. Györgyként. Vele volt Erzsébet a kislánya. Megsimogatta a fejét: na indulj Bessykém, franciaórád van. Majd utána beszélünk. Mikor  az ajtó a kislány után becsukódott feléje fordult:

Na mi van Komor Nyikorogovics galambocskám? Vodkázgatunk, álmodgatunk?  Milyen volt újra az életben?

-Ezt nem szabadott volna. Nem kellett volna hagyni, hogy ez megtörténjen.

Micsoda? az ukrán nagy éhinség? 

-Jól tudja miről beszélek.

-Ja,  a villanás? Az el lett nézve. Majd később. Még dolgozunk rajta. Inkább azt mondja meg, hogy hova tűnt az a bestia, Makár Miki a macska. Kerítse elő nekem a föld alól is.

- Az inkább a maga területe. Arra kérem engedjen el. Mindennek eleget tettem. Mindennek vége.

- Na nem galambocskám, ez nem ilyen egyszerű. Először is egyet  jól jegyezzen meg: soha semminek nincs vége.Egyébként, még az ügy, ha úgy gondolja a villanás érdekében közömbösíteni  kell ezt a barom Chamberlaint. Mutassa csak azt a fecnit, ami ott a földön van. Úgy látom a szekrényből esett ki. Mi ez a macskakaparás? Olvassa!

-Ez tényleg az. Makár Miki írta.

„Elmentem. Maj gyüvök dógom van. Uraságod elfelejtte a moszkvai bált? minderre nekem kel  gondúni?

-Látja, egészen kiment a fejemből, hogy nekem Moszkvában újra van egy kis dolgom. Na, nem az Állami Cirkuszban, hanem a jövő évi nagyon nagy cirkusz ügyében. Na, mit szól egy hét Moszkvához most már valós időben. Maguk emberek hittek  ebben a hülyeségben. Csatlakozunk ehhez a pimasz fekete macskához. Én már nehezen beszélem ezt az új orosz nyelvet.

Mit gondol,  tudja, hogy mi van az esernyőnyélben? Egyébként csak nem hiszi, hogy nem látom, hogy maguk mindig pusmognak?  Na, mindegy, úgy is oda szántam, egy hét múlva amúgy is újra itt leszünk. Itt a szokásost kell meghagyni: vaddisznóvadászaton vagyok. Egyébként ez megáll, Moszkva tele van disznókkal. Erről jut eszembe, mi van ezzel a teológiai pasassal  akiről a múltkoriban akart velem beszélni, ezzel az Eliottal? Ez az az alak aki visszautasítja annak a szerencsétlen Orwelnek a könyvét, hogy szerinte a disznóknak van igazuk, mert ők az okosabbak. Engem érdekel a vegytiszta aljasság, várom őt. Ott majd elege lesz és melege, ahogy maga idézgette azt a kárpátaljai szép magyar szerelmét. Sajnos, Orwell úr túllépett egy határt, az én kísérleteimet illetőleg, meg kell csinálnom majd vele azt. Majd utána kitalálunk valami betegséget. De hát őt úgyis az a másik várja.

-Hát igen ezzel az Eliot úrral kapcsolatosan, lenne egy kérésem. Nehéz ügy, mert a macskák amúgy is morognak, meghallották, hogy most őket pécézte ki, valami könyvet ír róluk. De talán pont ez segítené a dolgot. Ez a sznob pióca miután a felesége pénzéből és személyiségéből felépítette magát, most a sógora segítségével bezáratta őt egy elmegyógyintézetbe. Elmondhatatlan, hogy szenved Vivien. Meghal a vágytól, hogy lássa a férjét, aki most bujkál előle, letagadja magát, kidobatta a kiadóházából, ahogy majd azt az Orwellt is.

-Nyögje ki mit akar?

-Hát arról lenne szó, hogy megkérnénk a macskákat- mert alapjában ők mind segítőkész lelkek- bárhogy is utalták őket aljas  és korlátolt emberek a sötétség erőihez…

-Na azért vigyázzon. Látja az az alak is mennyire vonzódik hozzájuk.

-Hát nem tudott ellenállni nekik ő sem, na  szóval,  hogy menjenek el küldöttségbe az író úrhoz és beleegyezésük,  a könyvben való szerepeltetésük fejében kérjék meg, hogy ne csinálja ezt tovább ezzel a szerencsétlen asszonnyal.

-Hát azért ezt még magától se vártam, maga tényleg menthetetlen. Most már csak az hiányzik, hogy attól a másiktól kezdjen el idézgetni. Vésse az eszébe, hogy senkit semmiről nem lehet meggyőzni. Ezt meg pláne. Nekem elhiheti.   

-Próbáljuk meg. És gondoljon arra a két szerencsétlenre Moszkvában néhány éve.

-Hagyja abba! ... Na jó, csak azért mert, már nem bírom ezt hallgatni kitalálok majd valamit. De akkor ezt az utolsó szolgálatot vállalnia kell. 

Nos mivel a küldöttség ötlet biztos kudarc, át kell tenni a székhelyünket Viktória korába,  Albert herceg kastélya mellett lévő kis palotába,  így hívják a helyet: Az ismeretlen birtok. Engem egyébként is  fontos feladatok várnak ott.

Előbbre kellene hozni az első nagy cirkuszt!

Maga viszont nagy dilemmába került: el kell döntenie, hogy Albert herceg életében érkezünk vagy utána néhány évvel,  mert akkor megkérném magát arra, hogy játssza el a komornyik szerepét akinek  ezt a nimfomán Viktóriát ki kellett elégíteni oly annyira, hogy  magának aztán fiat is szült, titokban össze is házasodtak. Mondjuk maga emberrablásnak álcázva megszökteti. Hoppá ez egy jó ötlet, a cirkusz előrehozására! - képzelje ott élnek a Sohóban, Viktória  hasában most már a gárdakapitány porontyával épp Marx úrral teázgat és odaszól magának: hoztál sört apuci? nézd ki van nálunk! 

- Egy rémálom! Hát most újra kezdődik az egész? Hogy is mondta az egyszeri halmozottan hátrányos, mikor a börtönkönyvtáros el akarta olvastatni vele a Csendes Dont? Instállom, erre engem nem ítéltek.

Halmozottan hátrányos? Ja persze, maga velem volt 94-ben Budapesten. Én kedvelem halmozottan hátrányosékat. Várom őket szeretettel mind egy szálig. Budapestet is szeretem, kivéve a magyarokat (- mérhetetlen megvetéssel mondja:) bujdosó nép... elszöktek a feladatuk elől.... Szerencsére. (kis szünet után). Nekik  végük lesz. Nem ment volna a hátrányosaim nélkül. A maguk számolgatásai szerint a 33 utáni kétezer évben végül rájuk leszek a legbüszkébb. Látja én is beleestem ebbe az évszámosdiba. Az én vándoraim... Maga jól tudja már, hogy az én igazi nevem is ez. Néha kisebbségi érzéseim vannak már velük, mint egy öregedő apának. Látja a Sátánnak is lehetnek érzései. Annak örülök, hogy ők most már megoldják a harmadik nagy cirkuszt. Az első kettőt is azon a  tájon indítottam, annak a kettőnek a mocskát is végül a hülye magyarokra tudtam húzni.

-Jól tudja, hogy érzek irántuk.

-Tudom, és azt is miért lett ilyen fontos magának hirtelen ez a Vivien. Ő is jön, és persze maga is, mert úgy döntöttem a maga szolgálata lejárt. Jönnek a macskák is. Visszahívom Moszkvából Makár Mikit, vagy ahogy én ismertem meg, Behemótot. Molotov úr pedig várhat még egy kicsit.

Nagy bált adunk Vivien tiszteletére, ott lesznek azok is akiket maga annak a két szerencsétlen moszkvainak nevezett: ha már tudni akarja a nevüket: Margarita és a Mester. Nem hittem volna, hogy még egyszer ilyet csinálok. A macskák ez alkalommal előadják Eliot úr művét. Viviennek nem szabad tudni, hogy mit tett ellene, csak annyit hogy ez az előadás egy ajándék a férjétől.  Ő is játszik majd,  egy nagyon szép dalt fog előadni. Látja én szeretek  szerepet, sőt szeretetet játszani. Már a fejemben van a dallama az éjféllel,  kedves órámmal kezdődik majd…

- "várd ki azt az éjszakát, úgysem tarthat már sokáig, várd ki ezt az éjszakát, éjfél után ne félj!"

- Nem, az egy másik musicalből van egy másik egybenyúló hosszú éjszakáról.

Az, ha mostantól számítjuk, három év múlva kezdődik bár az ilyen számolgatásnak nincs sok értelme, mint már említettem…

Hogy is mondta maga, mikor 1917 nyarán otthagyva kedves szüleit és azt a szerencsétlen szerelmes magyar lányt, felszállt a moszkvai hathúszasra?

-Nem emlékszem.

-Dehogyisnem emlékszik.

-...Hát igen. Kalandra fel...

(a király helyén hirtelen egy macska magasodik)

Na, hívassa fel azokat a gézengúzokat. Én fogom játszani Mr. Mefisztulészt, maga lehet a vén Szórakaténusz, de akár Gus a színházi macska. Indulunk! De előbb nézze csak meg a mellső zsebét.

-Egy színházjegy! De... hát ez 2014 márciusi.

Igen. Arra gondoltam, hogy velem jöhet Budapestre ha mégis meggondolja magát 2014 tavaszán. Nekem akkor ott sok dolgom lesz. Ha már annyira odavan a lelkükkel küszködőkért ott  a megszerzett tapasztalatok alapján betaníthat majd egy különleges Macskák előadást.

Mindannyian itt vagyunk? Hát akkor indulás. Hogy is mondta, lobogó fehér ingben a szőke dús hajával? Kalandra fel. kezdődjön a játék!

 H. Miklós

(2013 októberi csoportok témájára írt szöveg)

Haikuláncok: Zarándoklat, takarítás, rezsi

haikuláncok

Zarándoklat

Rongyos ruhában

Kolostor magányban ül

Kőpadlón koppan -

lelke, mérműves

ablakába, reggel mohos

olajág hajol

Néma kolostor

Udvarán magány kútja

Hosszú még az út

Szél jár a hegyen

Mindenki nélkül, magam

Kőpadlón fekszem

Kútba esett hold

Szent bolond, a hegyen vár

Míg újra felkel

Takarítás

Törött ablaknak

párkányán ázott galamb

ül, befele néz

Poros komódom

Három éve tűnt el

nem találok rá

Eső pereg kinn

Disznóól, pormacskák
benn, nem takarítok

Ma nem írok már

Seprűnyelem eltörött

Moslék az idő

vagy

Ma nem írok már

Seprűnyelem eltörött

Most lép az idő

Pormacska libben

Törött seprűnyél felett

Ablakodra száll

Moslékos vödör

Odakozmált a lencse

koszos rezsó ég

Rezsi

Lift nem üzemel

Lenn maradtam én, üres

Ház kong, lakatzár

Mivégrehajtó

Feszült csekkbefizetés

Kóbor áram jár

  

 Kinn, a házmester

Vörös fejjel dörömböl

Benn gyertyacsonk ég

Most ég a lámpa

Gázóraleolvasó

Sötét utána

Kiégett körte

Porcelán foglalat lóg

Közös költség vár

Gyertyacsonk ég el

Lift nem üzemel már

Lakógyűlés lesz

Alszik a tömbház

A közösképviselő

Ázik a padlás.

közös írás: Zsuzsa, Kriszta, Miki és Imre

linkek

                     CABARET MEDRANO

Gyerekek

Sirályok a kikötőben

Madarak a vízparton üldögélnek

Az egyik madár meglát valamit a levegőben és felszáll

Repül sokáig a másik part felé

Egyedül társaság nélkül érkezik a parti sziklák közé

később megérkeznek a többiek

Örül a társainak és csapkod a szárnyaival

És felveri a tenger vizét

közös írás

Második szám

Kedves olvasó

A palackposta második száma remélem megőrizte az első kísérleti szám nívóját.

Mára már kissé tágítottuk a kreatív alkotók körét. 

Az első számban csak a Kilátó klubház csoport tagjai vettek részt a közös írásokban.

Másodikban már a Matéria és Félsziget csoport alkotói is közreműködtek.

Hogy ne legyünk túlságosan „belterjesek” beválogattunk 2 vendégalkotást is.

Rontó Lili a fiatal grafikus versét, amit egy fázós ködös napon írt egy elhagyatott buszmegállóban, és Nagy Zopán költő és fotográfus groteszk parabolikus haikuját.

Úgy érzem, hogy az otthon készült egyéni alkotások, tehát ahol név szerint kiírtuk a szerzők nevét, bármelyik irodalmi lap /próza, vers, esszé/ rovatában helyet kaphatnának.

A közös írások talán, elnézőbb türelmesebb befogadói figyelmet érdemelnek, mivel ezek teljesen improvizatív írások, egy-egy megbeszélt témára!

Haiku, Játszma, Veréb, Bicikli, Gondlepel, stb. 

Néha fél órában, máskor másfél órában próbáltunk kreatívan,

verseket, meséket, novellákat, képverseket, rajzokat alkotni

változó létszámban alkalmanként. 

Amit bátran számon lehet kérni a közös improvizatív írásokon,

az a spontaneitás, frissesség, humor, és játékosság.

Nem feltétlenül a szigorú irodalmi szerkezet vagy forma.

Példa erre a Bicikli című írás, amit Attilla és Gábor negyed óra alatt rögtönzött.

Újdonság a mostani számban: a képversek  /Halak, Lépcsők, Ajtók Piramisok/

Ezek az oldalak remélem könnyedséget és derűt sugároznak, talán gyerekek is szívesen nézegetik.  

Hozzám különösen közel áll a Lépcső című oldal Tugyi Zsuzsanna és Gőz Sándor közös oldala,

ami nagyon eredeti tartalmilag és formailag. Titokzatos, és metafizikus egyszerre.

Emlékeztet kicsit Robert Desnos francia szürrealista költő verseire.

Különleges vers: A GONDLEPEL, meg a JÁTSZMA !

Ebben a két közös írásban, úgy látom sikerült megvalósítani az elképzelésünket, hogy az olvasó azt érezze, a verseket egyetlen egy személy írta!

Végül köszönet a Szociális segítőknek és klubházak vezetőinek a bíztató mosolyokért,

a sok színes cerkáért és apró figyelmességekért, Rékának az eredeti játékos tördelésekért,

Bazilnak a szép borítóért

Jó olvasást!

Kamondy Imre

           

SZÁRAZ VIRÁG

ELMENTÉL ESTE
A VIRÁGOD ITT MARADT
VIZET HOZOK  RÁ

Kamondy Imre

MÉLTÓSÁG

VAD PRÉRIFARKAS
TÓPART, HOLD, PÁFRÁNY
MORC MOHIKÁN ARC


MOHI-KÁN

MORC PRÉRIFARKAS
CSERZETT A HOLD, VAD ÉJ, HALK
FOLYÓ, MÉLTÓSÁG